Elfogták a Balaton-parti besurranó tolvaj
Házakba ment be a férfi, volt ahol megzavarták, máshonnan üres kézzel jött el.
Az egyik balatonfüredi társasházból érkezett bejelentés június 6-án éjjel, hogy a lépcsőházában egy idegen férfi tartózkodott. A bejelentő megzavarta a hívatlan látogatót, aki a kerítésen átugrott, majd elmenekült.
A személyleírás alapján a járőrök hamar elfogták a 32 éves Heves vármegyei férfit, akinél több olyan tárgy is volt, melynek eredetét nem tudta igazolni. Kiderült, több helyre is besurrant, ahonnan mobiltelefont, motoros fűrészeket, indítókulcsot és egyéb értékeket vitt el, több mint félmilliós kárt okozva. Az egyik ingatlan területéről megpróbált két kerékpárt is ellopni, ám azokkal nem járt sikerrel.
A férfit elfogását követően kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
Ellene lopás miatt folyik a nyomozás.