Ismét tóból mentettek

2024. 08. 05., h - 15:04
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi rendőrök katamaránosokon segítettek.

A hétvége folyamán II. fokú viharjelzést adtak ki a Velencei-tó térségében, így a nagy szél miatt a vízirendőröknek is adódott feladatuk.

Elsőként augusztus 3-án 13 óra 30 perc körül egy katamaránhoz igyekeztek kollégáink, ami egy úszó stégre sodródott. A rajta tartózkodók szerencsére nem sérültek meg, a hajót a partra vontatták egyenruhásaink.

A második eset megközelítőleg egy órával később történt. Rendőreink észlelték, hogy a Cserpes vízterületen egy vitorlás katamarán a 60-70 km/h-s szél miatt felborult, és négyen a vízbe estek. A vízirendészek rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és látták, hogy az esés következtében egy nő megsérült. Partra szállították, majd átadták a mentősöknek. A katamaránban nem keletkezett kár, épségben visszaérkezett a gárdonyi kikötőbe.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A székesfehérvári rendőrök további tanúk jelentkezését várják egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

Nyomozók hallgatták ki az álrendőr-csalót

Rendőr-sztorival csalt ki közel 20 millió forintot egy magát rendőrnek kiadó csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

A körözéseket nem takarták el a lomok

A lomtalanítás zavartalanságának biztosítása során szúrták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrjárőrei azt a férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben.