Ivott és a biztonsági övet se használta a balesetet okozó sofőr

2022. 08. 09., k - 12:37
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nő ellen a keszthelyi rendőrök eljárást indítottak.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. augusztus 6-án 21 óra 10 perc körül egy 59 éves helyi nő közlekedett személygépkocsival Keszthely belterületén a Pál utcában a Georgikon utca irányába. Haladása során a sofőr a Bercsényi utca kereszteződése előtt felhajtott a jobb oldali útpadkára, ahol kidöntött több jelzőtáblát, majd visszatért az úttestre és nekiütközött a kereszteződésben a tilos jelzésnél szabályosan várakozó személygépkocsi hátuljának, aminek következtében a balesetet okozó sofőr a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt megsérült. Emellett felmerült a gyanú, hogy a járművet ittasan vezette, amit a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is igazolt. Az egyenruhások a nő ellen járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Szeszes ital fogyasztásának hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. Felhívjuk a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti.

Soha ne üljön ittasan gépjármű volánja mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!

A rendőrség emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a fenti baleset során a biztonsági öv használata enyhíthette volna a sérülések súlyossági fokát. Kérjük, hogy használja a biztonsági övet saját biztonsága érdekében! Lakott területen belüli közlekedés során, kisebb sebességgel történő ütközésnél is komoly sérüléseket lehet szerezni az öv használata nélkül, ezért indulás előtt hívja fel utastársai figyelmét is arra, hogy rögzítsék magukat!

Balesetmentes közlekedést kíván a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság!

 …hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.