Nagy értékű kerékpárokat loptak
A balatonalmádi nyomozók kihallgatták mindhárom Győr-Moson-Sopron vármegyei elkövetőt, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon két Győr-Moson-Sopron vármegyei lakossal szemben. A 32 éves férfi 30 éves társával 2025. július 23-án hajnalban a balatonkenesei kikötőből több nagy értékű elektromos kerékpárt és rollert lopott összesen több millió forint értékben. A nyomozók széles körű adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőket, majd 2025. július 25-én és 26-án elfogták őket. Kézre kerítették 41 éves társukat is, aki átvette a kerékpárokat. A győri ingatlanában tartott kutatás során az ellopott kétkerekűket a rendőrök megtalálták és lefoglalták. Ellene pénzmosás bűntett miatt folyik eljárás.
A nyomozók az elkövetőket – őriezbe vételük mellett – kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.