Őrizetbe vették a rendőrök a nagyértékű kerékpárt lopó férfit

2022. 08. 04., cs - 15:10
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság egy 30 éves szigetszentmiklósi lakost gyanúsít.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. július 26-án arról, hogy Badacsonytomaj területén egy nyitott kerékpártárolóból kettő, többszázezer forint értékű kerékpárt tulajdonítottak el. A bejelentő a rendőröknek elmondta, hogy a kétkerekűek biztonsági zárral rögzítve voltak, de azt az elkövető levágta, így tudta elvinni a járműveket.

A nyomozók széleskörű adatgyűjtést végeztek, aminek eredményeképpen látókörükbe került a 30 éves szigetszentmiklósi lakos, akit 2022. augusztus 2-án Fóton vontak intézkedés alá. Az elkövetőt a rendőrök elfogták és a Tapolcai Rendőrkapitányságra előállították. Az egyenruhások a férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett kezdeményezték letartóztatását.
Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.