Sokszínű választék

2026. 08. 12., sze - 08:40
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök azonosítottak egy drogterjesztő nőt, akinek az autójában ötféle illegális anyagot találtak. Őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Augusztus 8-án 23 óra 50 perckor az egyenruhások egy keszthelyi szórakozóhely előtt értek tetten egy 28 éves vecsési férfit, aki tiltott szert vásárolt egy nőtől. Az övtáskája egy autó csomagterében volt, és 20 gramm droggyanús, zöld növényi gumót találtak benne.

A rendőrök átvizsgálták a járművet és a tulajdonosát is. Illegális anyagok, többek között ketamin, MDMA, GBL, amfetamin és efedrin került elő simítózáras tasakokban. Emellett mobiltelefont, mérleget, több százezer forintot és az értékesítéssel összefüggésbe hozható tárgyakat találtak és foglaltak le.

A rendőrök mindkét személyt előállították a kapitányságra, és drogtesztet alkalmaztak velük szemben, ami pozitív lett.

Kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki a 46 éves bujáki nőt. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Nem tett vallomást. A férfi ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak