Viharos elfogás
A rendőrök a szakadó eső ellenére rövid időn belül kézre kerítették azt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei testvárpárt, akik egy Balaton-parti szálló elől engedély nélkül vittek el egy autót.
A sértett június 11-én éjszaka tett bejelentést, hogy az egyik Balaton-parti szállón eltűnt autójának az indítókulcsa, és a jármű sincs az épület előtt. A rendőrök rövid időn belül azonosították az elkövetőket. Az egyik utcában megtalálták a járművet, majd a 25 éves férfit a járműhöz visszatérve fogták el, míg 29 éves testvérét egy közeli bokorban lapulva találták meg. Az intézkedés során kiderült, egyikük sem rendelkezik vezetői engedéllyel, a fiatalabb testvér pedig alkoholfogyasztást követően ült a volán mögé.
A testvárpárt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Velük szemben jármű önkényes elvétele miatt büntető-, az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárás indult, a 25 éves férfinak pedig még ittas járművezetés miatt is felelnie kell.