A bejelentés még meg sem érkezett, a strandtolvajokat már el is fogták a készenléti rendőrök

2020. 08. 08., szo - 17:28
Készenléti Rendőrség

Velencén, a Korzó területén vette magához három fiatal az őrizetlenül hagyott táskát, benne több százezer forintnyi értékkel. A törölközővel letakart táska nem véd meg a tolvajoktól. Használjon értékmegőrzőt, vagy vízálló táskát, ha fürdeni megy!

Velencén teljesített szolgálatot 2020. augusztus 7-én este egy készenléti járőrpár, amikor intézkedés alá vont három zavartan viselkedő román fiatalt: egy 19 éves férfit, egy 18 éves nőt és egy 13 éves fiút.

Amikor a Készenléti Rendőrség állományába tartozó törzsőrmester és őrmester megkérdezte tőlük, hogy van-e náluk szabálysértésre, vagy bűncselekményre utaló tárgy, ugyan nemleges választ adtak, de a náluk lévő sporttáskából olyan iratok kerültek elő, melyek nem az ő nevükre lettek kiállítva. Ezen túl a táska alján lapult egy olyan mobiltelefon is, melynek jelkódját egyikük sem ismerte.

A készenléti rendőrök így felvették a kapcsolatot a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjával, és az igazolványokon szereplő személlyel való kapcsolatfelvételt kérték. Mintegy pár perc elteltével az ügyeletestől azt a tájékoztatást kapták, hogy az iratok tulajdonosa most tett bejelentést, miszerint a Velence Korzó szabadstrandjának egyik napozóágyáról ellopták sporttáskájukat, benne irataikkal, vonatjegyükkel, készpénzükkel, ruháikkal, mobiltelefonjukkal együtt.

Miután a bejelentő és a felesége odaérkezett a készenléti rendőrökhöz, egyből felismerték saját holmijukat, és a hölgy a telefon képernyőzárját ujjnyomatával egyből fel is oldotta.

Amikor átnézték a táska tartalmát, kiderült, hogy 18 000 forint készpénz hiányzik belőle. A rendőrök felszólítására ekkor az intézkedés alá vontak közül a 18 éves nő melltartójából elővette a pénzt, majd átadta a rendőröknek.

A 19 éves férfit és a 18 éves nőt előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, míg a 13 éves fiút szintén oda szállították be a járőrök biztonsági intézkedés keretében. A két felnőttet a gárdonyi nyomozók lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg gyermekkorú társukat meghallgatták. A megkerült sporttáskát a benne lévő értékekkel együtt a sértettek visszakapták.

A fenti eset kapcsán felhívjuk figyelmüket, hogy strandoláskor vigyázzanak értékeikre! A Velence Korzó területén is vannak zárható biztonsági fakkok. Vegyék ezeket igénybe, vagy használjanak vízálló táskát, és azzal együtt menjenek be fürdeni! Ne feledjék, a törölközővel letakart táska nem véd meg a tolvajoktól! 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.