Balesetben sérült autóról lopott

2018. 06. 15., p - 07:53
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fonyódi Rendőrkapitányságon lopás és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt befejezték a nyomozást egy somogytúri férfival szemben.

Az ügy adatai szerint 2018. április 29-én a reggeli órákban ismeretlen tettes Balatonlelle belterületén felfeszített egy balesetben sérült, ezért a helyszínen hagyott és lezárt autót. A törött gépjárműből az akkumulátort, a pótkereket, mindkét visszapillantó tükröt, valamint a hűtőrácsot tulajdonította el, majd ezt követően a jármű mindkét forgalmi rendszámát leszerelte és magával vitte.

A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés és a végrehajtott ellenőrzés eredményeként pár napon belül azonosítottak egy 57 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsíható volt a bűncselekmény elkövetésével, ezért őt a rendőrök elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A Fonyódi Rendőrkapitányság az ügyet a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Fonyódi Járási Ügyészségnek megküldte.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.