Csoportos garázdaság a Petőfi sétányon

2017. 07. 07., p - 09:10
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki rendőrök három férfit állítottak elő és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Siófokon, a Petőfi sétányon 2017. július 6-án egy szórakozóhely előtti területen előzetes szóváltást, illetve lökdösődést követően három fiatalember több alkalommal, ököllel bántalmazott egy fiatal férfit, aki ennek következtében - az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon túl gyógyuló, orrcsonttörést szenvedett.

Az érdi, 28 éves Cs. Józsefet, a tahitótfalui, 26 éves N. Imrét és a tárnoki, 24 éves K. Ádámot a rendőrök elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol mindannyiukat – szabadlábon hagyásuk mellett - csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, továbbá Cs. Józsefet súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.