Ellopták az akkumulátorokat

2018. 06. 18., h - 13:42
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sümegi rendőrök 24 órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetőjét, a rendőrök a sértettnek visszaadták az ellopott tárgyakat.

Egy állampolgár tett bejelentést a rendőrségre 2018. június 14-én reggel, hogy az éjszaka folyamán egy bazsi intézmény mögött található parkolóban álló két tehergépkocsiból három darab akkumulátort tulajdonított el ismeretlen személy közel kétszázezer forint értékben.

Az adatgyűjtés eredményeként a nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2018. június 15-én délelőtt bazsi otthonában igazoltattak. A 60 éves helyi lakost a rendőrök előállították a Sümegi Rendőrőrsre. A férfi gyanúsítottként történő kihallgatásakor elmondta, hogy az eltulajdonított áramforrásokat egy zalaegerszegi fémhulladék-gyűjtő telephelyen értékesítette. A rendőrök az akkumulátorokat 2018. június 18-án adták vissza a tulajdonosnak.  

A gyanúsított ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Tapolcai Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.