Ittasan vezetett, nem jutott sokáig

2017. 07. 04., k - 14:07
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 43 éves férfi szeszes italt fogyasztott vezetés előtt Balatonalmádiban.

A nyomozás adatai szerint egy székesfehérvári férfit igazoltattak a rendőrök Balatonalmádiban 2017. június 16-án éjjel. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszteres vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, így mintavétel céljából előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra.

Gyanúsítotti kihallgatásán a 43 éves férfi elmondta, hogy barátaival kosárlabda mérkőzést néztek, és közben fogyasztott alkoholt. Már nem érzete magán az alkohol élettani hatását, ezért ült kocsiba és indult el szálláshelyére.

M. Endre ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a balatonalmádi rendőrök a napokban befejezték, az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.