Több mint száz rendőr csapott le a bűnszervezetre

2019. 08. 15., cs - 11:18
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki rendőrök 19 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül 7 főt őrizetbe vettek.

A Siófoki Rendőrkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve az előzetesen beszerzett információk alapján 2019. augusztus 14-én összehangolt rendészeti és bűnügyi akció keretében intézkedtek Siófokon, valamint több Balaton-parti településen. A művelet célja kábítószerrel kereskedő személyek elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt.

Az egyenruhások a komplex akció eredményeként összesen 22 személyt állítottak elő, akik közül 11 személyt kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, 8 főt pedig kábítószer-birtoklás vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók és a vizsgálók a kábítószer-kereskedelem bűntettével meggyanúsított személyek közül 7 főt őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 

A rendőrök a több lakásban tartott kutatás eredményeként többféle kábítószergyanús fehér port, növényi törmeléket, illetve készpénzt foglaltak le. A bűncselekményből származó vagyon elkobzása érdekében a helyszíneken gépjárműveket, ékszereket, műszaki cikkeket és mobiltelefonokat foglaltak le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.