Biztonságos iskolakezdés a kisiskolások körében

2018. 09. 13., cs - 15:26
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„BikeSafe” regisztrációval egybekötött bűnmegelőzési tájékoztatót tartottak a rendőrség szakemberei Encsen.

A tanévkezdetet követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei látogattak el 2018. szeptember 11-én délelőtt az encsi Szent László Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába.

Az első évfolyamos diákok most találkozhattak első alkalommal az Iskolai Bűnmegelőzési Tanácsadóval, aki a veszélyhelyzetekre történő figyelemfelhívást követően a biztonságos, balesetmentes közlekedést elősegítő láthatósági hátizsákot adott át minden résztvevőnek.

Ezt követően a bűnmegelőzési szakemberek a „BikeSafe” program keretében várták ingyenes kerékpár regisztrációra az iskolába kétkerekűvel érkező tanárokat és diákokat.

A program sikerét jelzi, hogy 63 kerékpár adatait sikerült az adatbázisba rögzíteni.

Az egész napos program célja a szabálykövető magatartás elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők felderítése, megszüntetése és a biciklik legfontosabb adatainak és fotóinak nyilvántartásba vétele, ezzel is segítve az esetleges kerékpárlopások felderítését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.