A biztonságról beszélgettek a Police Café-n

2020. 03. 13., p - 09:25
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kazáron ültek a rendőrökkel egy kávéasztalhoz a felzárkózó települések szakemberei és lakosai.

A „Biztonság mindenhol mindenkor” elnevezésű projekt egyik programjának adott otthont a napokban Kazár, ahol a Magtár Közösségi házban rendeztek be újra Police Café-t a rendőrök. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya ez alkalommal a felzárkózó települések polgármestereit, szakembereit és a lakosság képviselőit ültette egy asztalhoz, hogy a biztonságot érintő kérdésekben folytassanak rendhagyó eszmecserét. A rendezvényen közel harminc résztvevő –  gyermekvédelmi szakember, rendőr, pedagógus és szülő – 5-6 fős csoportokban beszélgetett azzal a céllal, hogy feltárják a témával összefüggő problémákat, megismerjék a résztvevő többi településen folyamatban lévő jó gyakorlatokat, továbbá javaslattal éljenek a megoldandó dilemmákra. A jó hangulatban telt, nem mindennapi szakmai értekezésről minden meghívott elégedetten és bizakodva indult vissza az általa képviselt községbe. A rendőrség prevenciós szakemberei pedig azzal a meggyőződéssel köszöntek el a résztvevőktől, hogy példaértékű lesz az együttműködés a felzárkózó települések és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság között a projekt során.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ki ismeri fel?

A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy bolti tolvaj azonosításához.

 

Kétkerekűt lopott

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki eltulajdonított Szegeden egy biciklit.

 

Elfogták

Többrendbeli kifosztás és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás a Bicskei Rendőrkapitányságon egy helyi lakossal szemben.

 

Remekeltek

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata a 2. helyen végzett az Országos Rendőr Kispályás Labdarúgó Bajnokságon. Kollégáink ezzel a sikerrel jogot nyertek a Belügyminisztérium szervei részére szervezett tornán való részvételre is.

 

Közösen ellenőriztek

A kunszentmiklósi rendőrök a közlekedési hatóság közreműködésével nézték át az autókat.