A bűnmegelőzés lehetőségei a kereskedők szemszögéből
Folytatódik a rendőrség bűnmegelőzési programja.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya és a Salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola között évek óta kiemelkedő az együttműködés a gyermek- és az ifjúságvédelem, valamint a bűnmegelőzés területén. A 2017/2018-as tanévben a közös munka továbbfejlődött, hiszen az elmúlt évtől Iskolai bűnmegelőzési tanácsadó tevékenykedik az intézményben. Ennek megfelelően a napokban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársa az érintett oktatási intézménybe látogatott el és adott át hasznos bűnmegelőzési tanácsokat a diákoknak.
A rendőrség és az iskola közötti együttműködés tematikus programok keretén belül valósul meg. Korábban a rendőrség, a pedagógusok és bűnmegelőzési szakemberek közös képzésére fektette a hangsúlyt, azonban az oktatási intézmény az "Iskolai bűnmegelőzési tanácsadói" programhoz (IBT program) való csatlakozását követően a diákok bűnmegelőzéssel kapcsolatos ismereteik kiszélesítése kerül előtérbe.
Fontos, hogy az iskolából kikerülő diákok birtokában legyenek olyan ismereteknek, amelyek alkalmassá teszik őket arra, hogy a leendő munkahelyükön felismerjék a munkájuk során felmerülő bűncselekmény típusokat és elkövetési magatartásokat.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra törekszik, hogy a bűnmegelőzési program beépítésre kerüljön az iskolai képzésbe.