„A nemet mondás tudománya”

2017. 04. 21., p - 10:50
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Karcagi Rendőrkapitányság felkérésére Dr. Zacher Gábor, toxikológus főorvos "SZER-telenül, egészségesen" címmel tartott előadást a kenderesi Városi Könyvtárban.

A Karcagi Rendőrkapitányság és a kenderesi Városi Könyvtár szervezésében, Pádár Lászlóné Kenderes város polgármestere fővédnökségével és támogatásával valósult meg a fiatalokat célzó bűnmegelőzési program.

 

Dr. Zacher Gábor, az ismert szakember a helyi Szent Imre Katolikus Általános Iskola 8. osztályos, valamint a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 9. és 10. évfolyamos tanulóinak tartott rendkívüli előadást. 

 

 „Nem szabad elfeledkeznetek arról, hogy a döntés a ti kezetekben van: ti lesztek ott a buliban, nektek fogják felkínálni, és nektek kell valamiféle döntést hozni. A jó döntés pedig a nemet mondás tudománya – amiben akkor és ott senki nem tud segíteni. Az alapján hozol döntést, hogy az addigi életed során mi okos és bölcs felnőttek, milyen dolgokat pakoltunk a puttonyodba. Amit úgy hívunk, hogy értékrend, amit úgy hívunk, hogy keretrendszer, amit úgy hívunk, hogy példakép, amit úgy hívunk, hogy jövőkép.” – fogalmazott Dr. Zacher Gábor.

 

Előadásában kitért arra is, hogy a „szerekkel való kapcsolat” nem csak az egészségünkre lehet káros, hanem az egész életünket „megváltoztatja” úgy, hogy a változás folyamatában mi magunk már nem tudunk beleszólni. Ennek bizony erkölcsi és büntetőjogi következményei is vannak.

 

Érdeklődéssel fogadták az előadást a diákok, akik remélhetőleg hasznosítani tudják majd az ott hallottakat és a kellő pillanatban tudnak majd nemet mondani!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.