A szépkorúak kiemelt figyelmet kaptak
A „Házhoz megyünk” vagyonvédelmi program keretében várta az érdeklődőket a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az Őszi Mihály-napi országos kirakodóvásárban, Debrecenben.

Debrecenben, az őszi Mihály-napi kirakodóvásárban várták a bűnmegelőzési szakemberek 2017. október 7-én és október 8-án azokat az érdeklődőket, akik a „Bike Safe” nyilvántartásba kívánták kerékpárjukat regisztrálni. A kerékpár regisztráció mellett a rendőrök az Idősek Világnapjához kapcsolódóan kiemelt figyelmet fordítottak a vásárba kilátogató szépkorúakra.
Az idős emberek szívesen fogadták a rendőrök által figyelmükbe ajánlott, hasznos megelőzési tanácsokat. Az idős emberek a szóbeli tájékoztató mellé különböző kiadványokat is átvehettek, amelyek a korosztályukat veszélyeztető problémákra és azok elkerülésének lehetőségéire hívta fel a figyelmet.
Fontos, hogy az idős emberek tudják, és biztonságuk érdekében betartsák az alábbiakat:
- Bankkártyájuk PIN kódját ne tegyék hozzáférhetővé másik személy számára!
- Idegeneket ne engedjenek be a lakásukba, bármilyen indokkal is érkeznek!
- Lakásuk ajtaját, az udvari kaput tartsák zárva még akkor is, ha az udvaron vagy a kertben tartózkodnak!
- Mielőtt a lakásukat elhagyják, győződjenek meg arról, hogy az ablakokat, ajtókat bezárták-e!
- Téli tüzelőt csak megbízható forrásból vásároljanak számla ellenében!
- Ne beszéljenek idegeneknek arról, hogy egyedül élnek vagy egyedül tartózkodnak lakásukban!
A szépkorúak áldozattá, sértetté válásának megelőzéséhez nem elegendőek a rendőrség megelőző intézkedései, elengedhetetlen az idősekre való fokozott odafigyelés, törődés és társadalmi összefogás!