A zene az kell…2024 zárórendezvény Nyírbátorban
A prevenciós programban részvevő fiatalok zene- és táncelőadói fejlődésének bemutatására adott lehetőséget a rendezvény.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázati felhívására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya dolgozta ki még 2014-ben A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel! címet viselő bűnmegelőzési programot. A projekt célja az volt, hogy alternatívát kínáljon a gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő, a körülményeik miatt fokozottan hátrányos helyzetű fiatalok szabadidejének hasznos eltöltéséhez.
A projekt megvalósulása során, a pályázaton elnyert összegből a Bűnmegelőzési Osztály munkatársai hangszereket vásároltak (gitárt, ütőshangszereket, szintetizátort), hogy hónapokon keresztül zenetanárok képezzék a zene iránt fogékony fiatalokat. A prevenciós programba több gyermekvédelmi központ kapcsolódott be az elmúlt években, így részesülhettek az intézetekben nevelkedő fiatalok hangszer ellátásban, zene- és táncoktatásban, művészetterápia keretében drámapedagógiai foglalkozásban.
A Zene az kell…2024 program zárórendezvényét a szervezők 2025. május 26-én tartották Nyírbátorban a Nyírbátori Művelődési Központ. A fiatalok felkészítő tanáraik, a program megálmodói, szervezői és támogatói előtt bemutatott színvonalas előadásaikkal bizonyították, hogy milyen kimagasló eredményeket értek el, köszönhetően a lehetőségnek és szorgalmuknak. A rendezvényen részt vett dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, a vármegyei rendőr-főkapitányságot dr. Kánya Zoltán r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes képviselte.