Áldozatvédelmi egyeztetés

2021. 11. 09., k - 15:22
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egyre többen élnek az áldozatvédelmi program lehetőségeivel Baranyában.

Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és Patai Péter, a Pécsi Áldozatsegítő Központ vezetője 2021. november 8-án közösen értékelték a főkapitányságon –  a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gyakorlata alapján – 2021. szeptember 1-jétől bevezetett „Fókuszban az áldozat” elnevezésű áldozatsegítői modell hatékonyságát és eredményességét.

A modell kiemelt célja a rendőrség látókörébe kerülő áldozatok tájékoztatása, támogatása, a másodlagos sértetté válás megelőzése és az áldozatsegítő szolgáltatásokhoz történő hozzáférés elősegítése. Az áldozatvédelmi program egyrészt azokra a büntetőeljárásokra terjed ki, ahol a sértett természetes személy, ezen felül kiterjed a tulajdon elleni szabálysértések sértettjeire, valamint a közlekedési balesetek vétlen áldozataira, de az olyan rendőri intézkedésre is, ahol jogsértés nem állapítható meg, azonban felmerül az áldozattá válás lehetősége. Az utóbbi olyan esetben fordulhat elő, amikor például egy családi veszekedéshez hívják ki a szomszédok a rendőröket, de az áldozat a helyszínen fél elmondani, hogy bántalmazták, mert a bántalmazó épp ott áll mellette. 

A program eredményes működése érdekében a megyében minden rendőrkapitányságon külön áldozatvédelmi referenst jelöltek ki. Az ő munkájukat a főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztályának áldozatvédelmi referense irányítja és koordinálja. A referensek függetlenített munkakörben, a megelőzési szakterülettel szorosan együttműködve végzik feladataikat.

A rendőrfőkapitány az egyeztetésen elmondta, hogy igyekeznek minden – a hatóság látókörébe került – áldozattal, potenciális áldozattal, egyes esetekben az áldozatok hozzátartozóival  felvenni a kapcsolatot, és megvizsgálják, hogy mely áldozatvédelmi lehetőség jelenthet kiutat az áldozati helyzetből. Ennek érdekében személyre szabott tájékoztatást adnak, és az életkörülmények feltérképezését követően az áldozatok érdekérvényesítésének elősegítése, az áldozatsegítő szolgáltatások és támogatások mihamarabbi elérése érdekében közvetlen kapcsolatfelvételt biztosítanak a Pécsi Áldozatsegítő Központ szakembereivel, illetve egyéb segélyszervezetekkel.

A fenti program keretében eddig több mint 700 személlyel történt meg a kapcsolatfelvétel, egyharmaduk pedig már igénybe is vett valamilyen segítséget. A rendőrfőkapitány kiemelte, hogy Szűcs Anita rendőr törzszászlós, a rendőr-főkapitányság áldozatvédelmi referense  munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy rövid idő alatt ilyen nagy számban sikerült elérni az áldozatokat. 

Patai Péter a vizsgált időszakkal kapcsolatban külön kiemelte, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Fókuszban az áldozat” elnevezésű áldozatsegítői modellje, valamint az áldozatsegítés hatékonyabb megvalósítása és elősegítése érdekében megfogalmazott kormányzati törekvések, különösen az Áldozatsegítő Központok hálózatának fejlesztési programja szerves együttműködésben áll: a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság modellprogramjának köszönhetően a Pécsi Áldozatsegítő Központ országos szinten is egyedülálló, kiemelkedő áldozatelérési mutatót tudhat magáénak, amellyel kapcsolatban köszönetét fejezte ki.

A két szervnek közös a célja, a közös fellépés pedig további eredményeket hozhat a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének növelésében. A szakemberek egybehangzóan elmondták, hogy a lakosság részéről nagyon pozitívak a visszajelzések, azonban fontos a hatékonyság további növelése, ez pedig akkor valósulhat meg, ha még több áldozatot érnek el, és biztosítják számukra a széleskörű támogatások rendszeréhez való hozzáférést.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.