Az autó nem széf, de zárni kell!
Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt napokban több olyan gépkocsiból történő lopás fordult elő, amelyek odafigyeléssel könnyen megelőzhetők lettek volna.
Győrben egy hölgy a kocsija csomagtartójába pakolt be, míg a szemfüles elkövető ezalatt az első ülésen hagyott táskát emelte el a benne lévő okmányokkal, telefonnal, ékszerekkel együtt. A másik esetben Sopronból vittek el egy csukott, de nem zárt gépjárműből egy pénztárcát, a sértett okmányaival.
Kérjük, fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya tanácsait:
· Fontos, hogy mindig zárják le az autót, még akkor is, ha rövid időre hagyják ott! A leállított, lezárt autók utasterében üléseken, kalaptartón, műszerfalon ne hagyjanak telefont, táskát, kabátot egyéb értékeket! Ha semmiképpen nem tudják magukkal vinni ezeket a dolgokat, akkor ne a parkolókban, hanem még otthon, elindulás előtt pakolják be a csomagtartóba!
· Az indítókulcsot soha ne felejtsék az autóban, azt vegyék magukhoz és mindig tartsák biztonságos helyen! Mielőtt elhagyják a gépkocsit, ellenőrizzék, hogy nem maradt-e az utasterében, látható helyen érték!
Amennyiben mégis megtörténik a baj, tegyenek bejelentést a 112-es hívószámon!