Az első nyom a Bűnmegelőzés Napján a Somogyi-könyvtárban

2023. 04. 14., p - 13:28
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bűnmegelőzés Napjához kapcsolódóan pénteken útjára indult a Nyomkereső elnevezésű prevenciós beszélgetéssorozat. A programot a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárral közösen valósította meg.

A két szervezet a Bűnmegelőzés Napjához kötődően 2023. április 14-én együttműködési megállapodás aláírásával indította útjára a közös programsorozatot, melyet Sikaláné Sánta Ildikó könyvtárigazgató és dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok látott el kézjegyével. A beszélgetéssorozat célja, hogy izgalmas témákat vitassanak meg érdekes emberekkel, közösen keresve válaszokat a sokakat érintő, illetve érdeklő kérdésekre.
Az első beszélgetés apropója a "Zöld gondolkodás és állatvédelem" volt. A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársától Ábrahám Krisztiántól az érdeklődők megtudhatták egyebek mellett azt, hogy mit és miért csinál egy természetvédelmi szakember. Megismerkedhettek Bozó Béla r. zászlós, Bálint Péter r. törzszászlós és Szentpéteri Zsolt r. alezredessel, valamint az éjfekete szolgálati kutyával, Démonnal is. Ők "Kutyasorsok" címmel a felelős állattartásról meséltek, és közben Démon megmutatta mitől is rendőr a rendőrkutya.
A Nyomkereső első rendezvényét olyan természetfotók színesítették, amelyek az alföldi lét legszebb pillanatait örökítik meg egy hivatásos rendőr, Szabó Ferenc r. alezredes objektívén keresztül.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.