Bátonyterenyén is „Kiállok Érted”!

2022. 11. 24., cs - 09:42
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az emberkereskedelem és a prostituálttá válás elleni küzdelem jegyében egy fikciós történet bemutatásával prevenciós előadást tartottak Bátonyterenyén az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.

A Belügyminisztérium által finanszírozott és az Országos Rendőr-főkapitányság által szervezett, a Láthatáron Csoport és a KV Társulat által színpadra állított „Kiállok Érted” című előadás egy komplex társadalom-érzékenyítő program, amelynek 2022. november 23-án Bátonyterenye adott otthont.

A bűnmegelőzési tárgyú rendezvényt 10 órai kezdettel dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, és Oláh-Paulon László rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője nyitotta meg.

Az előadás elsődleges célcsoportjai a gyermekotthonokban élő fiatalok, illetve a velük foglalkozó szakemberek. A darab és a hozzá kapcsolódó feldolgozó program elsősorban a prostituálttá válás és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire hívja fel a figyelmet egy lakásotthonból elszökött lány történetén keresztül. A közönség soraiban középiskolás diákok, lakásotthonokban élő fiatalok, gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek és rendőrök foglaltak helyet.

A tanulságos és gondolatébresztő elődás osztatlan sikert aratott, amelyet követően a szakemberek a gyermekekkel drámapedagógiai foglalkozás keretében közösen dolgozták fel a színdarabból megismert történetet, ahol megoldásokat kaphattak az áldozattá válás elkerülésére, a helyes döntések meghozatalára.

…hogy ne váljanak áldozattá!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.