Becsengettek a debreceni nyomozószobába

2023. 09. 21., cs - 14:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újra indul a játéksorozat.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság és együttműködő partnere „Impulzus, avagy nyomoz a suli” címmel nyújtott be pályázatot a Belügyminisztérium által kiírt „Bűnmegelőzési projektek megvalósítására” című ötletpályázatára.  Az IMPULZUS innovatív prevenciós program keretében a 14-18 éves korosztály által közkedveltnek tartott szabaduló szobák mintájára, olyan nyomozó-felderítő közösségi élményprogram készült el, melynek köszönhetően a résztvevők érdeklődéssel és kíváncsisággal juthatnak a bűnelkövetővé és áldozattá válást megelőző információk, képességek és felkészültség birtokába.

A „nyomozószoba” nem csak diákok részére kínál élményekben gazdag időtöltést és tanulási lehetőséget, hanem azoknak a felnőtteknek is akiknek foglalkozásából eredően vannak feladatai a bűncselekmények megelőzésében.

2023. szeptember 19-én a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Technikumának diákjai, míg szeptember 21-én a Debreceni Szakképzési Centrum iskolapszichológusi hálózatának munkatársai vettek részt a játékban. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 2023/24. tanév őszi időszakának játéksorozata.

A programnyitón Illés Zoltán r. alezredes, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a rendőrség folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel hatékonyabb lehet a fiatalkori bűnözés és áldozattá válás megelőzése. Reményeit fejezte ki, hogy a játék mindenki számára érdekes lesz és a résztvevők olyan információkkal, élményekkel lesznek gazdagabbak, melyek segítségével képesek lesznek elkerülni egy jövőbeni bűnelkövetést, vagy áldozattá válást. Esetleg (ki tudja?) talán annyira megtetszik valakinek a rendőrségi nyomozó munka, hogy akár néhány év múlva rendőri hivatást választja. 

 


Hírfolyam

 

Együttműködve vízen és szárazföldön

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület között köttetett meg az együttműködés.

 

Még mielőtt tragédia történhetett volna

A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.

 

A becsület szolgálatában

Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben részesített három fővárosi rendőrt, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt.

 

Rács mögött a betörő

A szekszárdi rendőrök őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki májusban többször is lopott Bátán.

 

Ittasan vezetni veszélyes!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

 

77, több mint hat tucat

A tamási rendőrök Keszőhidegkúton néhány óra alatt 77 gyorshajtóval szemben intézkedtek. Akadt olyan, aki a megengedett sebesség több mint duplájával repesztett lakott területen. Volt olyan sofőr is, aki egy intézkedés alkalmával 12 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze, s akadt olyan is, aki alig negyed óra alatt kétszer hajtott el túl gyorsan a sebességet mérő rendőrök előtt.