Befejeződött a Vármegyejáró programsorozat Csongrád-Csanád vármegyében

2023. 11. 17., p - 12:30
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűnmegelőzési előadássorozat nagy sikerű zárórendezvényét Hódmezővásárhelyen rendezték meg.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság prevenciós rendezvénysorozata 2023. november 16-án érkezett utolsó állomásához. A kiszolgáltatottabb helyzetben lévő időskorúak, valamint a külterületi ingatlanokban, tanyákon élők sérelmére elkövethető bűncselekmények megelőzése érdekében a Bűnmegelőzési Osztály által az év elején elindított Vármegyejáró program zárórendezvényére nagyszámú érdeklődő jelenlétében Hódmezővásárhelyen, a helyi nyugdíjas szövetség épületében került sor.  

 

A megjelentek különböző aktuális témákat feldolgozó előadásokon vehettek részt. Az általános bűnmegelőzési kérdések mellett a rendezvény központi témája az adventi időszak biztonsága, valamint az online térben elkövethető bűncselekmények megelőzése volt. A Szegedi Áldozatsegítő Központ koordinátora az áldozatsegítés rendszerével, valamint a központ működésével ismertette meg a jelenlévőket. A mechanikus és elektronikus vagyonvédelmi eszközök bemutatója kapcsán a résztvevők személyre szabott tanácsadást kaphattak a szakemberektől.

A Mindennapi társunk, a kutya című bemutatóval a vagyonvédelmi lehetőségek mellett az állatvédelem, illetve állatmentés fontosságára, és a felelős állattartás szabályaira hívták fel a figyelmet.

A rendezvényt Illés István (Ayala) előadóművész fellépése zárta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.