Biztonság a nap 24 órájában

2019. 05. 11., szo - 08:24
Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Idén huszadik alkalommal rendezték meg a DADA vetélkedőt Vas megyében.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának és a szombathelyi Oladi Általános Iskolának együttes szervezésében 2019. május 10-én huszadik alkalommal került megrendezésre a megyei DADA vetélkedő. Az idei évben az általános iskola hetedik osztályos tanulóié volt a főszerep.

 

A megye hat iskolájából érkezett tanulók nyolc, egyenként négy főből álló csapatokban mutathatták meg mindazt, amit a biztonság témakörében sajátítottak el a tanórai foglalkozások keretében. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai elméleti kérdéseken túl, kreatív és játékos feladatokat is összeállítottak a versenyzők részére.

A nap végén senki nem távozott üres kézzel, minden csapat tárgyjutalomban és oklevélben részesült. Az első helyezett pedig a vándorkupát is magával vihette.

 

A legeredményesebb a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata, a BÓJÁK volt. Második helyen végzett a szombathelyi Oladi Általános Iskola 2. számú csapata, a REND-ŐRÖK. A harmadik pedig a Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola csapata, a SÜNIK lett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az utazás vége

Büntetőeljárás indul egy 45 éves bolgár sofőr ellen, aki négy embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

A gyanú: vesztegetés elfogadása

A budapesti rendőrök két főorvost és egy főnővért gyanúsítanak azzal, hogy 170 ezer forintot kértek jogosulatlanul egy idős asszony ellátásáért.

 

Lezárták: meglopta az „ügyfelét”

A kecskeméti nyomozók egy fiatal lány ügyében fejezték be a nyomozást, aki különös körülmények között jutott hozzá egy bankkártyához. Azzal jogosulatlanul vásárolni is akart, így rögtön lebukott.

 

Kivezették

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 23 éves ukrán sofőr ellen, aki négy embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.