Biztonságban az ünnep alatt is

2018. 10. 30., k - 12:57
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a polgárőrséggel együttműködve a Mindenszentek és halottak napja körüli időszakban is kiemelt figyelmet fordít a közbiztonsági, bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok ellátására. A személyes jelenlét mellett hasznos tudnivalókat tartalmazó szórólapokkal is segítik a tájékozódást.

A CSMRFK Bűnmegelőzési Osztálya, a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, illetve a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 2018. október 30-án, a Belvárosi temetőben tartott sajtótájékoztató keretében hívta fel az emlékezők figyelmét az ünnepek alatt szükséges óvintézkedések megtételére.
M. Toronykőy Márta r. alezredes, a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője kiemelte, hogy a hosszú hétvégén fokozott rendőri jelenlétre kell számítani a temetők környékén, az egyenruhások munkáját idén is a polgárőrség segíti megyeszerte.
Halottak napja alkalmából elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Vannak, akik ilyenkor csak a közeli temetőbe látogatnak ki, mások autóval vagy tömegközlekedési eszközök igénybe vételével nagyobb távolságot tesznek meg, hogy leróhassák kegyeletüket. A megnövekedett utas- és látogatóforgalom miatt növekszik az áldozattá válás kockázata, ezért a rendőrség ebben az időszakban is kiemelt figyelmet fordít a közbiztonsági, bűnmegelőzési feladatok ellátására.
A CSMRFK Bűnmegelőzési Osztálya felhívja a közlekedők és a temetőkbe látogatók figyelmét a főbb veszélyforrásokra illetve a megelőzés lehetőségeire. A zseblopások megelőzése érdekében már koszorú- és virágvásárlás alkalmával is érdemes körültekintőnek lenni. A tolvajok figyelmét felkeltheti a földre letett csomag, a külső kabátzsebben, nadrág farzsebében, nyitott kosárban, szatyorban látható módon elhelyezett tárca, az egyszerűen kinyitható táska, hátizsák.
Gépjármű, parkolás
- A kegyeleti helyek környékén a gépjárműlopások és -feltörések megelőzésére is fokozottan kell figyelni. Próbáljanak biztonságos helyen - lehetőleg a bejárat közelében, este kivilágított részen - parkolni. Győződjenek meg róla, hogy az autót (ajtót, ablakot, napfénytetőt…) bezárták, és ügyeljenek rá, hogy a jármű utasterében (látható helyen) ne maradjon semmilyen csomag, használati tárgy!
- Az autóhoz hasonlóan a motorkerékpár, kerékpár biztonságos helyen és módon történő lezárására is ügyelni kell!
- A tömegközlekedési eszközökön utazók a zseblopások megelőzése érdekében fokozottan figyeljenek értékeikre.
Sírgondozás
- A sírok gondozása közben se hagyjuk értékeinket, csomagjainkat őrizetlenül!
- Sötétedés után - főleg nők és időskorúak - lehetőleg ne tartózkodjanak egyedül a sírkertben. Ha megoldható, nappal is inkább rokonokkal, barátokkal, közeli ismerősökkel együtt látogassanak ki a temetőbe.
- Csak annyi pénz legyen Önöknél, amennyire feltétlenül szükségük van!
 

Közlekedés
Mindenszentek és Halottak napja alkalmából sokan útra kelnek, hogy emlékezzenek szeretteikre - hívta fel a figyelmet a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. Torzsa Endre r. alezredes elmondta: ebben az időszakban megnövekedik a forgalom az utakon és a temetők környékén, amely az őszi időjárás specialitásait is figyelembe véve kiemelt óvatosságot igényel a gépkocsivezetőktől.
- A forgalom függvényében számítani kell ideiglenesen forgalomkorlátozásokra és elterelésekre, továbbá fel kell készülni a megnövekedett gyalogos forgalomra is!
- Fontos, hogy ne rutinból közlekedjenek, célszerű figyelemmel kísérni az aktuális útinformációkat!
- A gépjárművek műszaki állapotát és biztonsági berendezéseit ajánlatos a hosszabb utak előtt szakemberrel alaposan átnézetni, különös tekintette az akkumulátor, a gumiabroncsok és a fékrendszer megfelelő működésére.
- A köd, a szitáló eső, a nyálkás utak mindennapossá válnak. Szinte egész nap, de főleg éjszaka és a nappali órákban jellemző a fagypont körüli hőmérséklet. A száraz és vizes utak hirtelen válthatják egymást, mely különös óvatosságot és figyelmet kíván.
- Nagyobb követési távolságot tartva körültekintőbben, megfontoltabban kell vezetni, így csökkenthető a balesetek bekövetkeztének kockázata, mivel az esetleges hibák könnyebben korrigálhatóak.
- Látni és látszani! A kerékpárosok és gyalogosok figyelmét felhívjuk, hogy jól működő világítás, láthatósági mellény és megfelelő öltözék (feltűnő színű ruha, fényvisszaverő kiegészítők) életeket menthet!
- Továbbra is látni és látszani! A gépjárművek izzóinak fényereje sokévi használat után csökkenhet, a szennyeződés, sár és vízpermet ugyancsak jelentősen ronthatja a fényerőt, ezért fontos a rendszeres ellenőrizés és a karbantartás.
- A közutakon történő forgalomnövekedés nagyobb türelmet és elővigyázatosságot igényel a gépjárművel közlekedőktől. Ebben az időszakban a temetők környékén is kiemelten kell figyelni a gyalogátkelőhelyek biztonságára.
A szeretteinkről való megemlékezés méltóságának megőrzése érdekében kérjük, legyenek körültekintőek, tartsák be a közúti előírásokat, és tanúsítsanak türelmet a közlekedésben részt vevő embertársaik iránt, hogy a megemlékezés időszaka valóban a kegyeletről és az élet tiszteletéről szóljon!


Amennyiben temetői lopást, autófeltörést, vagy egyéb jogsértést tapasztalnak, hívják a 112-es segélyhívó számot!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.