Biztonságos nyár

2020. 08. 04., k - 12:36
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bonyhádi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa Lengyelen tartott előadást.

Baranyai Brigitta rendőr őrnagy a napokban a lengyeli Faluházban látogatta meg a helyi napközis táborban résztvevő nebulókat. A prevenciós szakember a nyár veszélyeiről, illetve a vakáció idején egyedül, otthon töltött időszak veszélyeiről és a veszélyek elkerülési módjairól adott tájékoztatást a gyerekeknek.

A gyerekek a bűn- és baleset-megelőzési foglalkozásokon kívül, betekintést nyertek a közrendvédelmi munkába is, és magukra ölthették a járőrök által használt felszereléseket.

Az interaktív program zárásaként filmet néztek, majd kötetlen beszélgetés keretében tehették fel kérdéseiket a napközisek.

 


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.