Bűn- és balesetmegelőzési nap Törtelen
A kerékpár regisztráció mellett különböző előadásokat hallgathattak az érdeklődők.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának bűnmegelőzési szakemberei 2016. augusztus 3-án kerékpár regisztrációt tartottak Törtelen, a piac területén. A regisztráció meghirdetésében és szervezésében a Törtelért Polgárőr Egyesület munkatársai segítették a rendőrség munkáját.
A népszerű program keretében közel 40 kerékpárt regisztráltak kollégáink a délelőtt folyamán. A résztvevők a regisztráció megkezdése előtt előadást hallgathattak meg a biztonságos közlekedésről. Kiss Edit c. r. százados a szépkorúak részére tájékoztatást adott az „unokázós” csalásokkal, valamint a trükkös lopásokkal kapcsolatban Szóróanyagokat is osztottak az érdeklődők részére.
Szilágyi Sándor r. alezredes a kerékpárok regisztrációja mellett a bringák műszaki állapotát is felmérte, miközben a KRESZ szerint előírt köztelező kerékpár-tartozékok meglétét és működőképességét is ellenőrizte. A Magyar Kerékpárosklub ajánlásával ismertette és bemutatta kerékpár biztonságos lezárásának módszereit, valamint a zártípusokról is tájékoztatást tartott.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a polgárőrség újabb regisztrációs nap megszervezését tervezi. A helyszínen többen jelezték, hogy ismerőseik, barátaik, családtagjaik számára is ajánlani fogják a regisztráció lehetőségét.