Bűnmegelőzés Fadd-Domboriban

2021. 06. 28., h - 11:11
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei az üdülőtelepen adtak hasznos vagyonvédelmi tanácsokat.

A 2015 őszén indult bűnmegelőzési program – a Házhoz megyünk – 2021-ben is folytatódik. A célja, hogy a vagyonbiztonság növelése érdekében olyan közös tájékoztató kampány induljon, amely hiteles forrásból, szakértőktől származó információk közreadásával segíti a lakosságot a veszélyhelyzetek elkerülésével, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések, önvédelmi képességek meghozatalával kapcsolatosan.

A Házhoz megyünk programsorozat keretében évről évre a megye számos településére látogatnak el a rendőrség munkatársai, hogy az ott élőket hasznos vagyonvédelmi tanácsokkal lássák el. A nyári időszakban a strandokon, üdülőtelepeken ismertetik kollégáink a rendőrség bűnmegelőzési programjait. Az év 25. hetében, 2021. június 23-án, 24-én és 25-én a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei – Bíró Pál r. alezredes és Orsós Zoltán r. őrnagy – ezúttal Fadd-Dombori üdülőtelepre látogattak el, ahol a nyaralóknak és a strandra igyekvőknek adtak hasznos tanácsokat az áldozattá válás elkerülésének érdekében. Az érdeklődőknek bemutatták a nyaralókártya program kínálta lehetőségeket is. Azok a kerékpárosok, akik regisztráltatni akarták biciklijüket a BikeSafe programban, azt is megtehették a nap folyamám.

2021. 26. hetében az alábbi helyszíneken találkozhatnak bűnmegelőzési munkatársainkkal:

1. 2021. június 28. és június 29. Fadd-Dombori strand

2. 2021. július 1. Dombóvár-Gunaras strand

3. 2021. július 1. Tamási piac

4. 2021. július 2. Paksi strand


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.