Bűnmegelőzési strandparti

2024. 07. 19., p - 09:07
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A népszerű prevenciós program ezúttal Bükön folytatódott.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai évek óta járják a vasi strandokat a nyári időszakban. Ilyenkor számos programmal készülnek a hozzájuk érkezőknek, úgymint különböző bűnmegelőzési témájú totók kitöltésével, prevenciós kiadványokkal, valamint ittas, bódult állapotot szimuláló szemüvegben végrehajtott vidám feladatokkal várják a strandra látogatókat. Aki pedig a fürdőzés mellett néhány percét kollégáinkkal tölti, biztosan nem távozik üres kézzel, hiszen a szakemberek a számos jó tanács mellett egy apró ajándékkal is készülnek az érdeklődőknek.

Minden szezonban próbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy a strandra csak a feltétlenül szükséges használati tárgyakat vigyék!

Használják az értékmegőrzőket, hiszen a törölköző továbbra sem széf, nem véd a tolvajok ellen!

A következő napokban az alábbi helyszíneken találkozhatnak munkatársainkkal:

Július 24-én:

  • 11 órától Szombathelyen, a Termálfürdőben.

Július 30-án:

  • 10 órától Celldömölkön, a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőben.

Ha odafigyelünk egymásra, megelőzhetjük a bűncselekményeket! Amennyiben valaki mégis jogsértés áldozatává válna, kérjük, forduljon bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó számon!

Nyugodt, pihentető, jogsértésektől mentes nyarat kívánunk mindenkinek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óriási teljesítményt nyújtottak

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság fegyveres biztonsági őrei a dobogó harmadik fokára állhattak fel az országos megmérettetésen.

 

III. Tóth Csaba Emléktorna

A Tamási Rendőrkapitányság fiatalon elhunyt alosztályvezetőjének tiszteletére harmadik alkalommal szerveztek kispályás focitornát.

 

Eltűnt Szél Gréta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 22 éves nő eltűnése kapcsán.