Diákcsíny vagy bűncselekmény

2019. 01. 29., k - 09:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy debreceni középiskolában tartottak előadást a rendőrök.

A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársa tartott bűnmegelőzési előadást 2019. január 28-án a Kratocvil Károly Honvéd Középiskola diákjainak. Bereczki Dóra rendőr főtörzsőrmester felhívta a figyelmét a 60 fős közönségnek a korosztályukat is érintő bűncselekményekre és azok jogi következményeire.  Az előadó tájékoztatta továbbá a fiatalokat a városukban leggyakrabban előforduló szabálysértésekről, valamint a leggyakoribb közlekedési baleseti okok elkerülésének lehetőségeiről. A főtörzsőrmester a közösségi oldalak biztonságos használatával kapcsolatban is tanácsokkal látta el a tanulókat.

A rendőrök célja a „Diákcsíny vagy bűncselekmény” elnevezésű előadással az volt, hogy a fiatalok figyelmét felhívják arra, hogy egy-egy először csak viccesnek tűnő cselekedetük könnyen komoly, akár jogi következményeket is vonhat maga után.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!