Drogprevenció szülőknek Napkoron
A DELTA program keretén belül tartottak prevenciós előadást.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársa május 23-án a Napkori Jósika Miklós Általános Iskolába látogatott el, ahol szülőknek tartott ismeretterjesztő előadást a drogprevenció témakörében.
A program célja, hogy a diákok szülei is hiteles és naprakész információkat szerezzenek kábítószerekkel kapcsolatos témában, azok fajtáiról, hatásairól, a drogfogyasztás felismeréséről, és a fiatalkori bűnelkövetővé válás megelőzéséről.
A szakember az alábbi tanácsokkal szolgálnak a szülőknek, melyek segítségével a gyerekek elkerülhetik a droghasználatot:
- Egészen kisgyermekkorban el lehet kezdeni a drogról való beszélgetést! Ajánlatos még azelőtt elbeszélgetni a gyerekkel, mielőtt egyáltalán alkalma lenne drogot használni vagy alkoholt fogyasztani. Vizsgálatok szerint ez jóval a gyerekek középiskolába kerülése előtti időszakra esik.
- Állítsunk fel következetes szabályokat! Ne késlekedjünk: a világos és következetes üzenet megelőzheti a droghasználatot. A szó nem minden, fontos a példa is, a gyerek számára a szülő ugyanis szerepmodellként jelenik meg.
- Gyorsan reagáljunk a problémára! Ha a tizenévest drogozáson kapjuk, vagy ha akár csak ennek gyanúja is felmerül, a szakemberek szerint ne várjon a szülő, kérjen segítségét!