Együtt a gyermekek védelmében

2026. 05. 19., k - 12:45
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószerrel kapcsolatos ügyekben, valamint a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények kezelésében érintett hatóságok, intézmények képviselői egyeztettek Békéscsabán.

Jelzőrendszeri szakemberekkel telt meg a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság nagyterme május 18-án. Az eseményt a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője, Jánosi Péter r. ezredes nyitotta meg. A megbeszélésen több szakmai szervezet képviseltette magát, köztük a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, a járási hivatal gyámügyi szakterülete, valamint a Békés Vármegyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat. A rendőrség mellett azok a társszervek is meghívást kaptak, amelyek a gyermekek elleni bűncselekmények felderítésében, az eljárások lefolytatásában, illetve az érintettek egészségügyi és elsődleges ellátásában közreműködnek. Az eseményen részt vettek a vármegyei szakirányító osztályok képviselői is.

Az értekezleten Szabó Sándor r. őrnagy, a Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője ismertette azokat a jellemző eseteket, amelyekkel a mindennapi munkájuk során találkoznak, és megosztotta a tapasztalatait. Kiemelte a jelzőrendszer hatékony működésének jelentőségét, különösen a kábítószerrel kapcsolatos ügyek és a gyermekbántalmazás megelőzése, kezelése terén.

A szakmai egyeztetés során szó esett az idősek áldozattá válásának megelőzéséről is, különös tekintettel a csalások, megtévesztések és az online bűncselekmények veszélyeire. A résztvevők hangsúlyozták a megelőzés, a tájékoztatás és a gyors jelzés fontosságát.

Az előadók kiemelték; kulcsfontosságú, hogy a beérkező információk mielőbb eljussanak a megfelelő szakemberekhez, akik képesek azok szakszerű értékelésére és a szükséges intézkedésekre. Fontos szempont az is, hogy az eljárások során a gyermekek, áldozatok a lehető legnagyobb védelemben részesüljenek, miközben az elkövetőkkel szemben határozott és következetes fellépés történjen. Céljuk továbbra is változatlan: hogy egyetlen gyermek se váljon bűncselekmény áldozatává, és minden fiatal tudja, hogy nincs egyedül a problémáival.

A társszervek képviselői számos pozitív visszajelzést fogalmaztak meg, amelyek megerősítették, hogy a közösen végzett munka valódi értéket teremt a közösség számára. Emellett kiemelték azt is, hogy az egymás iránti elkötelezettség és az együttműködés nélkülözhetetlen a kitűzött célok sikeres megvalósításához.

A rendőrség támogatja az együttműködés további erősítését, hiszen a hasonló szakmai találkozók hozzájárulnak ahhoz, hogy a különböző szervek közötti kapcsolat még szorosabbá váljon, és az ügyintézés gördülékenyebb, emberközpontúbb és hatékonyabb legyen.

A rendezvényt dr. Kis Péter r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes zárta, aki megköszönte a résztvevők szakmai együttműködését, valamint hangsúlyozta a közös fellépés fontosságát a gyermekek és az áldozattá válás szempontjából veszélyeztetett társadalmi csoportok védelme érdekében.


Kapcsolódó oldalak