Együtt a hatékony jelzőrendszerért

2018. 05. 17., cs - 15:23
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrségi szakemberek a Család és Gyermekjóléti Központok vezetőivel egyeztettek Siklóson.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei és családi összekötő tisztjei 2018. május 17-én a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Baranya Megyei hálózati szakértőjének meghívására szakmai napot tartottak.

A program célja a  megváltozott jogszabályi környezet áttanulmányozása, valamint az áldozatok – kiemelve azon belül a kiskorúak – jogainak érvényesítését szolgáló egyéb változások közös áttekintése, valamint a hatékony jelzőrendszeri együttműködés biztosítása volt.  

A családi összekötő tisztek bemutatkozását követően az új büntetőeljárási törvényről, a rendőr-főkapitányságon működő gyermekmeghallgató szobáról dr. Ambrus Zoltán rendőr alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető adott tájékoztatást. A hozzátartozók közötti erőszak témakörben bekövetkezett normaváltozásról, és a végrehajtás első tapasztalatairól Pápai Balázsné rendőr alezredes beszélt, majd Bunyevácz Angéla, hálózati szakértő értékelte a két szervezet együttműködését, kitért a jelzőrendszeri közös munkát érintő konkrét problémákra, és szót ejtett azok megoldási lehetőségeiről.

A szakemberek megállapodtak abban, hogy az adott témakörben a jövőben is rendszeresen egyeztetni fognak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!