Folytatódott a „Házhoz megyünk!” program Pécsett
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017-ben is folytatódik a rendőrség vagyonvédelmi kampánysorozata.

Az országos program célja az állampolgárok szubjektív közbiztonságérzetét negatívan befolyásoló lakásbetörések, gépjárműfeltörések, trükkös lopások megelőzésére hivatott vagyonvédelmi eszközök és módszerek széles körben történő ismertetése.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2017. június 21-én Pécsett, a Mecsek Áruház előtti Uránbányász téren felállított információs ponton várta az érdeklődőket.
A rendőrök és polgárőrök a személyes védelem, a lakóhely és lakás biztonságának megteremtése érdekében tartottak tanácsadást. A megelőző-vagyonvédelemmel kapcsolatos tájékoztatót elsősorban az időskorúak vették igénybe. A tájékoztató mellett a szakmai gyakorlatukat végző pécsi Széchenyi István Gimnázium rendészeti hallgatói az arra járóknak bűnmegelőzési szóróanyagot osztottak.
A kerékpár-tulajdonosok számára a helyszínen tájékoztatást adtak a „Bike Safe” programról, és lehetőség volt regisztrálni is a kerékpárjukat.
A programsorozat 2017. július 21-én Pécsett, a Tettye Coffee (Pécs, Tettye u. 46. szám) előtt folytatódik. Az információs standnál a felvilágosítás kiegészül az áldozatvédelem, a családon belüli erőszak, az internetbiztonság és a drogprevenció témáival is.