Gólyák a hálÓN program

2023. 11. 15., sze - 11:43
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Első alkalommal 2023. november 13-án várták a 9. évfolyamos, kollégista diákokat a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a Gólyák a hálÓN – három alkalomból álló – programsorozatra a Szőlőszem közösségi klubba.

Egy élményalapú, interaktív foglalkozást rendeztek. A fiatalok kiemelt kockázatú csoportot képeznek bűnmegelőzési szempontból, ugyanis hiszékenységük, bizalmuk, óvatlanságuk miatt célcsoportjai egy-egy bűncselekménynek. A kortárscsoport nyomására hajlamosak olyan cselekmények gyakran csoportos elkövetésére, amelyek következményeivel nincsenek mindig tisztában, és ez az információhiány az elkövetővé válásuk kiemelkedő kockázatát jelenti. De ugyanez a kortárscsoport meg is óvhatja azokat, akik letérnek a helyes útról. Ezen célcsoport igényeit felismerve a HSZK Drogkonzultációs és Információs Központ, a Szőlőszem közösségi tér ifjúsági szakemberei és a rendőrség munkatársai közösen, védőhálóként közreműködve várták a nemrég közösséggé formálódott kollégistákat, mint közösségi platformokat használókat is a prevenciós programon.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.