Házhoz megyünk program Szanyban
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kerékpárjelölő programot tartott Szanyban.

A „Házhoz megyünk” országos programsorozat részeként a Szanyban rendezett Családi Napon tartottak kerékpárjelölő programot 2017. április 29-én délelőtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának prevenciós szakemberei. A rendezvény célja az volt, hogy bűncselekmény esetén a jelölés segítse a keresett bicikli azonosítását vagy a megtalált kétkerekű tulajdonoshoz történő visszajuttatását. Ennek érdekében a rendőrök fényképeket készítettek a kerékpárokról és a paramétereiket, adataikat is feljegyezték. A programon megjelent érdeklődőknek a bűnmegelőzési szakemberek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat is adtak.
Ugyanezen a napon egy győri fiataloknak szóló programon is részt vettek a megyei rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei. A rendőrök - a verseny szünetében - az idősebbekkel KRESZ teszt kitöltésével ismertették meg a közlekedési szabályokat, míg a kisebbek részére prevenciós tanácsokat tartalmazó színezőket adtak.