Házhoz mentünk, vetélkedtünk

2022. 10. 20., cs - 07:32
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mezőberényi Rau család nyerte az interaktív bűnmegelőzési program Békés megyei megmérettetését.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2022. október 18-án tartotta a „Házhoz megyünk!” országos bűnmegelőzési program megyei vetélkedőjét Békéscsabán.  A kezdeményezés célja, hogy minél többekhez eljussanak azok a tanácsok, információk, amelyek segítségével el tudják kerülni, hogy bűncselekmények, balesetek áldozatává váljanak. A résztvevő csapatok többek között állatvédelmi és vagyonvédelmi tesztlapot töltöttek ki, illetve személyleírást fogalmaztak meg úgy, mintha egy valóságban történt bűncselekmény kapcsán próbálnának segíteni a rendőröknek abban, hogy el tudják fogni az elkövetőt. Emellett tisztában kellett lenniük a kerékpár kötelező felszereléseivel, ezeket is fel kellett sorolniuk. A jó hangulatú rendezvényen, a feladatlapok értékelése közben a versenyzők hasznos tanácsokat kaptak a bűnmegelőzési szakemberektől az internetbiztonságról, illetve a közelgő mindenszentek és halottak napi megemlékezésekkel kapcsolatosan. A vetélkedőn a Békési Rendőrkapitányságot képviselő, háromtagú mezőberényi Rau család bizonyult a legjobbnak. Nekik Jánosi Péter r. ezredes, a Békési Rendőrkapitányság vezetője is gratulált.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.