Kapaszkodó program 2023-ban is

2023. 03. 22., sze - 12:26
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

2022. évben a Szolnoki Rendőrkapitányság által életre hívott „Kapaszkodó” elnevezésű program 2023. évtől kiterjesztésre kerül a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltsége alá tartozó gyermekvédelmi intézményekre.

A „Bűncselekmények áldozatainak világnapjához” kapcsolódóan 2023. február 22-én a vármegyei rendőr-főkapitányság épületében megtartott szakmaközi kerekasztal megbeszélésen történt egyeztetés alapján, a bűnmegelőzési szakemberek úgy döntöttek, hogy a kibővített program ez évben Szolnokon, Kisújszálláson és Tiszakürtön található intézményekben is megvalósul. A Stratégiában megfogalmazott közös cél: a hasznos szabadidő eltöltés megszervezése a megyei gyermekotthonban neveltek részére és a fiatalokat érintő témában, különös tekintettel a bűncselekmények megelőzésére, a felvilágosító, interaktív foglalkozások megtartására.

A program idei évi első két előadására 2023. március 20-án a szolnoki befogadó, majd március 21-én a kisújszállási gyermekotthonban került sor. Mivel a szervezők fontosnak tartják, hogy a gyermekek közlekedési ismereteit is fejlesszék, felkérték a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság munkatársait, akik játékos formában tartottak megelőzési előadást a jelenlévő általános-és középiskolás diákoknak. A tiszakürti intézmény lakói 2023. március 28-án vehetnek részt hasonló foglalkozáson.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szemtanukat keres a rendőrség

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

 

Több, mint diákcsíny!

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

 

Lezárult a nyomozás

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

 

Késsel fenyegette volt párját

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.