Kávéházi hangulatban

2023. 11. 28., k - 08:35
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zalaegerszegen folytatódott a Roma Police Café találkozósorozat, melynek célja, hogy elősegítse a romák és a rendőrök közötti kommunikációt.

A Roma Police Café elnevezésű országos programsorozat újabb találkozóját 2023. november 27-én rendezték meg a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A kezdeményezés célja, hogy kötetlen beszélgetés és párbeszéd formájában elősegítse a romák és a rendőrök közötti együtt gondolkodást, közös elképzelések kidolgozását.

A rendezvényt dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Zala vármegye rendőrfőkapitánya nyitotta meg. A találkozó moderátora dr. Molnár Katalin PhD volt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Magatartástudományi Tanszékének egyetemi docense. A meghívott vendégek között pedig a vármegyei cigányság képviselői szerepeltek.

A rendezvényen ismerkedést követően a meghívott vendégek és a rendőrök számára alkalom nyílt arra, hogy megadott témákról és a hétköznapokat érintő problémákról véleményt alkossanak, azokat megbeszéljék, és megoldásokat javasoljanak. Szó esett a romák és a rendőrök együttműködéséről, jövőképéről, kriminológiai jelenségekről, valamint a rendészeti életpályáról is. A különböző témákat kisebb létszámú csoportokra bontva témavezetők segítségével dolgozták fel.

A találkozó lehetőséget teremtett arra is, hogy új kapcsolatok és ismeretségek szövődjenek, valamint különböző vélemények találkozhassanak. Az eszmecseréket követően mindenki egyetértett abban, hogy a párbeszéd elengedhetetlen, hiszen mindannyian közös úton haladunk.

A program részleteiről, a célokról és a képzésekről a www.policecafe.hu oldalon bővebben olvashatnak az érdeklődők.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.