„Kiállok érted” című színdarab a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon

2022. 06. 14., k - 13:48
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A prostituálttá válás és az emberkereskedelem veszélye a témája annak a színházi előadásnak, amelyet évek óta sikerrel adnak elő gyermekotthonokban élő fiataloknak és nevelőiknek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály koordinálásával 2022. június 14-én Győrben mutatták be a „Kiállok érted” című színdarabot.

A KV Társulat és a Láthatáron Csoport által színpadra állított előadása egy komplex társadalom-érzékenyítő program, amelynek elsődleges célcsoportja a gyermekotthonokban élő fiatalok, illetve a velük foglalkozó szakemberek. A darab és a hozzá kapcsolódó feldolgozó program elsősorban a prostituálttá válás és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire történő figyelemfelhívás. Az előadás főhősének, egy fiatal lánynak a történetén keresztül megoldásokat kaphatunk az áldozattá válás elkerülésére, a helyes döntések meghozatalára.

A színdarab után a meghívottak interaktív beszélgetésen vitathatták meg a színjáték tanulságait, a hatékony segítségnyújtás és együttműködés módszereit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.