Konferencia az iskolai agresszió megelőzéséért

2023. 01. 13., p - 07:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendezvény a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar szoros együttműködésében került lebonyolításra.

A rendőrség és az egyetem közös szervezésében 2023. január 12-én 9 órai kezdettel tartották meg Győrben, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi karán az „Így védd magad! Jogtudatosan az iskolában” elnevezésű konferenciát. Az eseményt megnyitotta Prof. Dr. Smuk Péter a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, majd a jelen lévőket köszöntötte Nagy Ágnes rendőr ezredes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

A kezdeményezés kiemelt célja volt, hogy az oktatás felnőtt szereplői – pedagógusok, pedagógiai szakpszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek, pedagógus hallgatók – helyzetjelentést kaphattak az iskolai agresszió megközelítéséről, a pszichológia, a jog, a büntetőeljárás, valamint a vele kapcsolatos panaszok kezelésének tükrében.

2

Az előadások várhatóan segítik az iskolai agresszió-helyzetek sajátosságainak felismerését, annak kezelési módját. A konferencián résztvevők részére lehetőség nyílt az előadókhoz közvetlen kérdéseket intézni.

3

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.