Középiskolás tanulóknak tartottak figyelemfelhívó előadást Mátészalkán

2025. 10. 22., sze - 13:04
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Románia Magyarország Interreg VI. projekt keretein belül a családon belüli erőszakról tartottak előadást.

Az Interreg VI-A Románia-Magyarország Program – ROHU00002-UNIT keretein belül Mátészalkán az Esze Tamás Gimnáziumban a Mátészalkai Szakképzési Centrum Gépészeti Technikum és Kollégiumban és a Mátészalkai SZC Déri Miksa Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tartottak előadást román és magyar rendőrök a családon belüli erőszakról.  

A rendhagyó órán a diákok megismerték a bántalmazás fajtáit, megfogalmazták az erőszak teljes elutasítását, megértették, hogy a hozzátartozók közötti erőszak miért nem magánügy, hogy a társadalom tagjai nem lehetnek közönyösek egyetlen segítségre szoruló áldozattal szemben sem. A fiatalok megismerték azokat a szervezeteket, ingyenesen hívható segélyhívó vonalakat is, akikhez fordulhatnak, ha életük során maguk kerülnek nehéz élethelyzetbe, vagy éppen másoknak van szüksége segítségre.

A prevenciós szakemberek tevékenységüket Mátészalkán a Hősök téren folytatták tovább, ahol a helyi lakosok figyelmét hívták fel a családon belüli erőszak formáira és, hogy szükséges esetben van segítség, van megoldás, hogy közösen változást érhetünk el!

Honlap: www.interreg-rohu.eu

A projekt az Interreg VI-A Románia-Magyarország program keretében valósul meg, és az Európai Unió az Interreg Alapon keresztül finanszírozza, Románia és Magyarország társfinanszírozásával. A projekt teljes költségvetése 191 148,60 euró, amelyből az ERFA finanszírozás 152 918,88 EUR eurót tesz ki.

Jelen anyag tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját. (Csak projekt kedvezményezettek által szerkesztett dokumentumok esetén használandó, amennyiben releváns.)


Kapcsolódó oldalak