Közös fokozott ellenőrzés

2016. 10. 30., v - 09:14
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetsége közös szolgálatra hívta Vas és Zala megye rendőreit, polgárőreit, a katasztrófavédelem munkatársait, a Bakonyerdő Zrt. és Budapesti Erdőgazdaság Zrt. erdészeit.

Gógánfán a Művelődési Házban gyűltek össze a meghívott rendőrök, tűzoltók, polgárőrök és erdészek 2016. október 29-én a közös fokozott ellenőrzésre. A reggeli eligazításon Borbély Zoltán alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes ügyrendben meghatározott helyettese köszöntötte a megjelenteket. Az alezredes az akció céljaként tűzte ki az erdőterületeken elkövetett jogsértések visszaszorítását, közlekedési szabálysértések megelőzését, valamint mindenszentek és halottak napja közeledtével a közrend biztosítását. Marton Tibor, a Gógánfa Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke és Valente József, a Veszprém Megyei Polgárőr Szövegség elnökségi tagja köszönetüket fejezték ki, hogy a tavalyi évben általuk kezdeményezett akciót 2016-ban szélesebb körben sikerült megszervezniük. Ezt követően Vezsenyi Imre, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője beszédében kiemelte, hogy a természeti értékeink védelmét szolgálja a közös szolgálat.

Egy időben egyszerre 60 helyen végezte el az ellenőrzést a közel 150 fő együttműködő.  Az ellenőrzés a Veszprém, Vas és Zala megye határait érintő erdőterületeket, kirándulóhelyeket, közterületeket, utakat, és különös figyelemmel a temetők környékét érintette.

A közös akció során a figyelmeztetés lehetőségével éltek a kisebb súlyú szabálysértések elkövetőivel szemben a rendőrök, polgárőrök, tűzoltók és erdészek.

Az akció értékelésekor elhangzott, hogy a települések lakói és a kieső területeken élő idős személyek pozitívan fogadták a rendfenntartó erők jelenlétét. Az ellenőrzés az Uzsai Erdészeti Igazgatóság által biztosított vadhúsból készített ebéddel zárult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.