Kurzus a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon
Tizenhetedik éve tart az a szakmai együttműködés, mely alapján 2 kreditpontot érő prevenciós kurzussal támogatja a főkapitányság és a Szegedi Tudományegyetem a jövő generációjának biztonságát.

„Általános bűnmegelőzési ismeretek” tantárgy keretében indított prevenciós képzést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző karán. A tantárgyat 69 hallgató vette fel.
A kurzus alapvető célja, hogy bemutassa a rendőrség, valamint a társszervek bűnmegelőzés terén végzett tevékenységeit. Az egyetem és a rendőrség közötti több esztendős szakmai együttműködés összhangban áll a bűnmegelőzés társadalmasításának eszmeiségével, a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiával.
A Bűnmegelőzési Osztály a kurzus felvételét kifejezetten azoknak a hallgatóknak ajánlja, akik a jövőben szeretnének pedagógusként dolgozni, hiszen munkájuk során, nap, mint nap találkozni fognak azokkal a problémákkal, melyek az egyes előadások anyagát is képezik. Olyan főiskolai hallgatók jelentkezésére számítunk, akik hivatásbeli elkötelezettségük alapján a bűnmegelőzést szívügyüknek tekintik, és szeretnék elsajátítani az ezzel kapcsolatos alapvető ismeretanyagot.
A főkapitányság számára kiemelkedően fontos, hogy olyan pedagógusok, olyan szakemberek kerüljenek ki az egyetemről, akik a prevenció iránt érzékenyebbek, s ezeknek az oktatásoknak is köszönhetően szakmai ismeretekkel felvértezettek, s akik majd tevékenyen részt vesznek a jövő generációjának egészséges életmódra, biztonságra nevelésében.
A kurzus alapeleme a mára már nyolc modulból álló „Lépésről lépésre a biztonságért” komplex Csongrád megyei bűnmegelőzési programnak.