Megelőzhető esetek Heves megyéből

2022. 08. 17., sze - 15:29
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kérjük, hogy fogadják meg ajánlásainkat!

Múlt héten Heves megyében bővelkedtek azon bűncselekmények, melyekhez a sértettek gyanútlan vagy felelőtlen viselkedése hozzájárult.

Három olyan eset is történt, hogy az interneten vásárolt termék nem érkezett meg a vevőhöz, és az előre elutalt pénzt sem látták újra.

  • Ezeket a csalásokat megelőzni csak úgy lehet teljes bizonyossággal, ha az eladó és a vevő valamilyen módon megteremtik a lehetőségét a megvásárolni kívánt dolog személyes szemrevételezésének, ellenőrzésének, és az áru vételárát csak az áru átvételekor adják át, vagy utalják el.

Két asszonyt pedig egy bank állítólagos alkalmazottja hívott fel. Egyik esetben gyanús utalásokra hivatkozva arra akarta rávenni a nőt, hogy telepítsen egy új biztonsági rendszert a telefonjára. Előtte azonban négy próbautalást is elvégeztetett vele, mellyel több, mint 4 millió forint kárt okozott.

  • Semmilyen programot ne telepítsünk, még a bank nevében telefonáló személy kérésére sem!

A másik esetnél sem fogott gyanút az a nő, aki megadta a bankkártya adatait, és a biztonsági kódot a hívó félnek, aki ezeket valamilyen vírusra hivatkozás miatt kérte. Ezzel majdnem másfél millió forintja veszett oda.

  • A bank soha nem kér telefonon az ügyfelektől bankkártya adatokat, illetve az online bankoláshoz szükséges azonosító adatokat sem! Ha ilyen hívást kap, azonnal szakítsa meg a beszélgetést, és hívja fel bankja ügyfélszolgálatát, hogy rákérdezzen a vitatott tranzakcióra!

Egy romantikus csaló még 2022 júniusában vette fel a kapcsolatot egy egri lakossal. Elhitette a nővel, hogy közös életet fognak kezdeni, ha külföldről haza tud jutni, ehhez pedig pénzre van szüksége. Repülőjegyre és ügyvédre közel 7000 dollárt kért, az átutalások megtörténtek. Két hónappal később kiderült, hogy minden hazugság volt, ekkor tett feljelentést a sértett.

  •  Legyen gyanús, ha egy társkeresős ismerkedés során a partnerrel nem lehet semmilyen személyes kontaktust teremteni és meggyőződni arról, ki is ő valójában!
  • Legyen gyanús, ha valaki egy rövid, felületes ismeretség kapcsán pénzt kér!

Nem volt hiány olyan esetekből sem, hogy az ismeretlen tettes úgy követett el vagyon elleni bűncselekményeket, hogy felfigyelt egy nyitva hagyott ajtóra, ablakra, pulton felejtett telefonra, pénztárcára vagy táskára. Nem árt figyelni még horgászat közben sem, mivel egy férfi őrizetlenül hagyott pénztárcájából 150.000 forintot loptak el.

  • Ügyeljenek arra, hogy az ablakok, ajtók ne maradjanak nyitva, ha nem tartózkodnak otthon! Érdemes azonban akkor is zárva tartani az ajtót, ha huzamosabb ideig például az udvaron töltik az időt.
  • Figyeljenek értékeikre, még rövid időre se tévesszék azokat szem elől!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a gépjárművek lezárása! Ellenkező esetben a benne hagyott értékeink gyorsan eltűnhetnek!

Gyöngyösön történt három olyan eset, hogy a gépkocsi tulajdonosok nyitva hagyták az autót, melyből telefont, személyes iratokat és különböző összegű (520.000 forint, 160.000 forint) készpénzt lopott el az elkövető.

Ne feledjék, hogy felelős magatartással a legtöbb bűncselekmény megelőzhető! Ha mégis bűncselekmény áldozatává válna, kérjük, értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.