Ne dőljön be a csalóknak!

2022. 05. 13., p - 11:48
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kóruspróba előtt a bűnmegelőzés volt a fókuszban az örményesi idős klubban.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója az örményesi idős klubba látogatott el 2022. május 12-én, hiszen prevenciós tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít ezen korosztály biztonságára is tekintettel arra, hogy az idősek életkoruknál- és fizikai valamint mentális állapotuknál fogva is elkövetők kiemelt célpontjai lehetnek.

A szakember ismertette az idősek sérelmére elkövetett legjellemzőbb, vagyon elleni – lakásbetörés, trükkös lopás, a házalók által elkövetett csalások, telefonos csalás, unokázós csalás online csalás romantikus csalás – jogsértéseket, illetve azok megelőzési lehetőségeit, valamint az áldozatvédelmi szolgáltatásokról is felvilágosítást adott. Az időseknek bűnmegelőzési és az áldozatsegítéssel kapcsolatos kiadványokat és szórólapokat adott át. A témához kapcsolódóan a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által készített „Csalóakadémia” címmel készült bűnmegelőzési kisfilmeket is levetítette..

A csalók számtalan módszert alkalmaznak, hogy becsapják az áldozatot. Gyakran a bank alkalmazottjának adják ki magukat, és a telefonvonal másik végén lévőt megtévesztve szerzik meg a vagyonát. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei annak érdekében, hogy megelőzzék az ilyen eseteket, egy képregényes kvízzel hívák feli a figyelmet a csalók módszerére. A kvíz a QR kód leolvasásával, vagy ide kattintva könnyedén elérhető, bárki megnézheti, kitöltheti. A kérdésekre adott helyes válaszok a küldés gombra való kattintással válnak láthatóvá. Fontos, hogy mindenki megismerje az elkövetők módszerét, és ne dőljön be a csalóknak!

A tájékoztatást követően az idős klub tagjaival közösen válaszolták meg a feltett kérdéseket, amelyre hibátlan feleletekett adtak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Luxusbetörés

A budapesti rendőröknek csupán fél nap kellett, hogy azonosítsák a terézvárosi luxusmárkabolt betörésének feltételezett tetteseit. A két külföldi férfit őrizetbe vették, a több tízmillió forint értékben ellopott táskák, napszemüvegek és övek egy részét lefoglalták a nyomozók.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.