Olvassunk a sorok között!
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár „Olvassunk a sorok között! – rendhagyó könyvtári órák szülőknek és pedagógusoknak” címmel közös új bűnmegelőzési program-sorozattal várja az érdeklődőket.
A havonta más-más témával jelentkező könyvtári órákon a fiatalok mindennapjait formáló és befolyásoló témák - internetbiztonság, drogprevenció, diákcsíny vagy jogsértés stb. - kerülnek feldolgozásra ismert szakemberek közreműködésével. A februári nyitó program a „Biztonság hónapja” program-sorozathoz és a Biztonságos Internet Napjához illeszkedve az online térben megjelenő veszélyekre, és az áldozattá válás elkerülésére fókuszál. A veszélyek felismerése, a fiatalok edukációja és érzékenyítése a bűnmegelőzési szakemberek mellett kiemelt felelősséget ró a szülőkre és a pedagógusokra is. A cél, hogy lehetőség szerint még a gyermekek egy-egy rossz döntésének következményeivel való szembesülés előtt vegyük észre a figyelmeztető jeleket, időben tudjunk segítséget nyújtani, illetőleg támogatást kérni.
A sorozat célja, hogy segítsen értelmezni azokat a viselkedésbeli, kommunikációs és érzelmi változásokat, amelyek mögött online bántalmazás, digitális kirekesztés, kortárs nyomás vagy éppen szerhasználati kísérletezés állhat. A programsorozattal szeretnénk arra is rávilágítani, hogy az online és a valós térben megjelenő hatások miként járulhatnak hozzá a fiatalok döntéseihez, továbbá, hogy a megelőzés, a korai felismerés és a tudatos felnőtt jelenlét erősítése fontos közös érdekünk. A könyvtár, mint nyitott és biztonságos közeg, lehetőséget teremt a párbeszédre, kérdezésre és tapasztalatcserére, támogatva ezzel a családi és nevelési környezetben megvalósuló prevenciót.
A program-sorozat harmadik szakmai együttműködője a Szegedi Áldozatsegítő Központ, amely szakmai szervezet munkatársai minden alkalommal támogató jelenlétet biztosítanak az áldozatsegítés témakörében.
Az első rendhagyó, prevenciós szemléletű könyvtári foglakozás „Fiatalok az online térben” címmel kerül megrendezésre, melyen Dr. Baracsi Katalin internetjogász, médiaszakértő ad átfogó képet az online zaklatás, a digitális agresszió, az adatbiztonság és a jogi következmények kérdésköreiről, érintve a Mesterséges Intelligencia használatának előnyeit és veszélyeit is.
Helyszín: Somogyi-könyvtár, Szeged (Dóm tér 1.)
Időpont: 2026. február 19. (csütörtök) 16.30 - 17.30
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/vQgWT2D9MxXLByuM7