Ovi-Zsaru a nagycsoportosoknak
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a Bőnyi Szivárvány Óvodába látogattak el a program zárására.

Bogdán Mónika r. főhadnagy és Kovács Veronika szakügyintéző 2025. június 2-án az óvodásokkal kötetlen formában átismételte a már megtanult szabályokat az idegenekkel való találkozásól és ismerkedésről, és az otthonukban történő egyedül-tartózkodásról. Vidáman beszélték át a 112-es segélyhívószám használatával kapcsolatos tudnivalókat, a közlekedési- és viselkedési szabályokat, valamint teendőket a veszélyes dolgokkal, illetve ismeretlen emberekkel történő találkozás során.
Persze nem hiányozhatott egy kis játék sem, így az ovisok tenyérlenyomatot készíthettek, a rendőrautót csodálhatták meg belülről is, és a bátrabbak még a szirénát is kipróbálhatták.
Az Ovi-Zsaru program feldolgozza azokat az életszerű, veszélyforrást tartalmazó helyzeteket, melyek otthon és közvetlen környezetükben érhetik a lurkókat. A legfontosabb tudnivalók a következők:
- A gyermekek magabiztosan tudják szüleik nevét, telefonszámát, lakcímüket.
- Tanítsák meg gyermekükkel a 112-es segélyhívószámot!
- Ne engedjenek be idegent a lakásba!
- Kizárólag a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen keljenek át az úttesten, mindig nézzenek jobbra-balra-jobbra mielőtt a járdáról lelépnek!
- Kerékpárral való közlekedésük során saját biztonságuk érdekében viseljenek védőfelszerelést!
- Veszély esetén merjenek segítséget kérni!